Az infokommunikációs fejlesztések az egész társadalmat szolgálják

A kormány egyre több lehetőséget ad a digitális világban való részvételre, de fontos, hogy a polgárok és a vállalkozások éljenek is ezzel – jelentette ki Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős helyettes államtitkár az "On-life": nagy sebességgel egy digitális világ felé c. szakmai konferencián 2014. március 24-én, Budapesten.

Az elmúlt évek eredményeit ismertetve a helyettes államtitkár elsőként a kormányzati hálózat, a géptermek és az alkalmazások sikeres konszolidációját említette. A nemzeti adatvagyon védelméről szóló törvény kapcsán azt hangsúlyozta, hogy sikerült visszaszerezni a kritikus nyilvántartásokat és az érintett alkalmazások esetében kizárólagossá tenni az állami üzemeltetést. Az egységes projekttámogatási rendszer bevezetésének köszönhetően felgyorsult az uniós projektek – korábban 2-3 éves lemaradásban lévő – kifizetése, és lehetővé vált a rendelkezésre álló források maradéktalan felhasználása.

Hatalmas előrelépést jelentett az információbiztonságról szóló törvény tavalyi elfogadása, amely piacélénkítő hatással is bír, hiszen az előírt feltételek teljesítéséhez sok esetben fejlesztésekre lesz szükség – közölte a helyettes államtitkár, aki kiemelte, hogy a piaccal együttműködve számos nagy volumenű fejlesztésbe kezdett a kormány. Így a magánszféra bevonásával működik már az e-útdíj rendszere, de közös erőfeszítéssel valósul meg a nemzeti mobilfizetés és az országos szélessáv-fejlesztési program is.

Solymár Károly Balázs előadásában arra is kitért, hogy a kormányzati elektronikus szolgáltatások terén is számtalan újítást vezettek be. Az egyablakos ügyintézés érdekében például kidolgoztak egy egységes követelményrendszert, és rövid időn belül elindulhat a kormányzati hitelesítés szolgáltatás is. A már elérhető Kormányzati Felhő a közszféra intézményei számára kínál költséghatékony és biztonságot adó géptermi kapacitást, magas színvonalú üzemeltetési környezettel és hatékonyabb működtetést adó géptermekkel.

Komoly társadalmi probléma az, hogy az uniós szinten is kiváló hálózati lefedettség ellenére a hazai lakosság csaknem fele digitálisan írástudatlan. A motiváció, az oktatás, a hozzáférés és az infrastruktúra együttes és párhuzamos megteremtése és fejlesztése hozhat e téren változást – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

A Szélessáv Közhasznú Alapítvány és a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács által rendezett konferencián a kormányzat a gazdasági és társadalmi szereplők bevonásával folytatott eszmecserét arról, hogyan, milyen fejlesztések és ütemezés mentén, milyen vállalati, társadalmi támogatással és együttműködéssel, milyen eredményekkel és hatással valósíthatóak meg a Nemzeti Infokommunikációs Stratégiában rögzített célok.

forrás: http://www.kormany.hu/hu/nemzeti-fejlesztesi-miniszterium/infokommunikacioert-felelos-allamtitkarsag/hirek/az-infokommunikacios-fejlesztesek-az-egesz-tarsadalmat-szolgaljak

Klaszter térkép

Fontosabb események

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

NAIH-90942/2015.

Jelentkezés tagnak

Jelentkezzen klasztertagnak!
Töltse ki a jelentkezési lapot, nyomtassa ki, majd postai úton juttassa el hozzánk.

 

A kitöltött jelentkezési lap megnyitásához legalább MS Office 2007 SP2 vagy OpenOffice program szükséges. Az OpenOffice-t a következő helyről töltheti le ingyenesen: http://www.openoffice.org/hu/

 

Tovább a jelentkezéshez

Weblap készítés: Infoartnet Kft.