Az Intel mindent megokosítana

Egyértelmű, hogy az Intel nem akarja még egyszer elkövetni azt a hibát, amit az okostelefon-piac robbanásakor. A processzorgyártó idén tovább erősít a viselhető okoseszközök és a 3D kameratechnológia területén, a keynote sztárja a Curie volt, egy, az Edisonnál is kisebb SoC.

A vállalat kevés igazi újdonsággal szolgált az idei CES-en. Brian Krzanich vezérigazgató magyar idő szerint szerda éjjel tartott keynote-ja lényegében az előző évi beszéd kibővített, felturbózott változata volt. A tematika nem változott, újra a RealSense technológia, az okos és a viselhető eszközök, illetve a minket körülvevő gépekkel történő kommunikáció megkönnyítése, természetesebbé tétele szerepelt az Intel étlapján.
A processzorgyártó a 2014-es CES-en mutatta be a RealSense 3D kameratechnológiát, ami a kamerák képéből kinyert mélységi információt külső alkalmazások számára teszi elérhetővé. Külsős fejlesztők ezt számos területen alkalmazhatják, a legkézenfekvőbb természetesen a Microsoft Kinectjéhez hasonló működésű interfészek implementálása olyan termékekbe és környezetbe, ahol jól jöhet, ha gesztusokkal is lehet irányítani valamit. Az Intel nem tudta kihagyni a kötelező kört, azaz a lisztes kézzel laptopon receptet böngésző szakácsot, de a windowsos Kinect vagy akár a Leap Motion óta a levegőben matató Windows-felhasználó nem nagy csáberő. A fizikai megvalósítás annál inkább, a RealSense legnagyobb előnye ugyanis az, hogy nem kell külső kiegészítőt rádugni a gépre a gesztusvezérléshez, működhet a laptopok és tabletek beépített (3D-képes) kamerájával is.
Az első ilyen, kereskedelmi forgalomban kapható eszköz a Dell által már tavaly szeptemberben bemutatott Venue 8 7000 lesz. Az integrált 3D kamera mellett ez a világ legvékonyabb tabletje, "vastagsága" mindössze 6 mm. Az OLED kijelző 8,4 colos és 2560 x 1600 pixel felbontású, edge-to-edge megoldással szerelve, így ez a modell nem csak rendkívül vékony, de keskeny is. A 8 megapixeles fő kamerát két 720p felbontású egészíti ki a RealSense miatt. A processzor egy négymagos, 2,3 GHz-es Atom Moorefield alapokon, amit 2 GB memória és 16 GB tárhely egészít ki. Az operációs rendszer az Android 4.4-es KitKat verziója, de nemsokára elérhető lesz rá a Lollipop is. Egyelőre csak az Egyesült Államokban és Kanadában lehet megvenni, a többi nagyobb piacra 2015 elején fogják bevezetni.

A RealSense-et szerencsére sokkal látványosabb módokon, például drónokkal is demonstrálták. Az Intel-féle Drónok harcában (igen, ez tényleg elhangzott a keynote-on) néhány drón kerülgetett statikus akadályokat és körülöttük mozgó embereket, manuális beavatkozás nélkül. Ez fontos alkalmazási területté válhat, amint valósággá válnak olyan tervek, mint például az Amazon drónos házhozszállítási szolgáltatása. Csak érdekességképpen, 2013 óta egy magyar konzorcium is dolgozik direkt drónokba szánt ütközéselkerülési rendszer kifejlesztésén, a kutatásban a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpontja, a Budapesti Műszaki Egyetem, a BHE Bonn Hungary Kft. és az Astron Informatikai Kft. vesz részt, EU-s támogatással.
Szintén RealSense képességeit demonstrálták egy akadályokat kerülgető, embermagasságú robottal, amin keresztül az iRobot vezérigazgatója váltott néhány szót Krzanich-hal. Bemutattak egy holografikusnak nevezett kezelőfelületet is, ami a Nintendo 3DS kézikonzoljához hasonlóan szemüveg nélkül képes átverni a szemet és így virtuális háromdimenziós, gesztusokkal irányítható UI-t lehet építeni vele.

Az Intel 3D kameratechnológiája a vakokat vagy gyengén látókat is segítheti, ha okosruhába integrálják. Az ehhez szükséges, bélyegméretű számítógépet, az Edisont az Intel a tavalyi CES-en jelentette be, idén azonban erre is rátett egy lapáttal: a Curie modul a Quark processzorcsalád legújabb tagjára, a Quark SE-re épül, és szó szerint elfér egy zakó gombján. A 2015 második felétől elérhető megoldás a viselhető okoskütyük piacán gyorsan nyerő helyzetbe hozhatja az Intelt. Erre rá is szorul a cég, miután a vállalat teljesen lemaradt az okostelefonos forradalomról, most igyekszik megfelelően pozicionálni magát a hordható eszközök korszakához.
A Curie a 32 bites Quark SE processzor mellett 384 kB flash tárhelyet és 80 kB SRAM-ot tartalmaz, egy alacsony energiaigényű szenzorhubba pedig mindent belegyömöszöltek, amire szükség lehet: gyorsulásmérőt, giroszkópot, mintafelismerés-gyorsítót. Elemmel vagy újratölthető akkumulátorral is működtethető az egység, de a fogyasztásáról illetve akkus üzemidőről egyelőre nincsenek információk, sejtésünk szerint a szuperalacsony fogyasztásra kijegyezett Edison illetve a szenzortömb akár több napos rendelkezésre állásra is képes lehet. A vezeték nélküli kommunikációról egyébként Bluetooth LE gondoskodik.

A Curie egyik legnagyobb vonzereje a hardveres specifikációkon túl a nyílt forráskódú Viper operációs rendszer, amelyet a platformhoz mellékel az Intel. Ezzel a cég reményei szerint felgyorsulhat a fejlesztési ciklus, a készen kapott hardveres és szoftveres platformhoz könnyen elkészülhetnek az alkalmazások és csak a fejlesztők kreativitásán fog múlni, milyen okos, viselhető eszközök jelennek majd meg a Curie-re építve. Az Intel reményei szerint a Curie egy olyan egységes platform lehet a viselhető eszközök piacán, ami megengedi a fejlesztőknek, hogy arra koncentrálhassanak, hogyan lehet "okossá tenni" például egy kabátot, ahelyett, hogy miniatűr áramköröket és speciális operációs rendszereket kéne először tervezniük.
Az Intel már korábban szövetségre lépett a Luxottica csoporttal, hogy közösen fejlesszenek viselhető okoseszközöket. A mostani keynote-on Krzanich bejelentette, hogy a csoportból elsőként az Oakley lesz az a márka, amelyik Intel alapú prémium szemüvegekkel fog piacra lépni.

Forrás: http://www.hwsw.hu/hirek/53399/intel-ces2015-realsense-curie-viselheto.html

Klaszter térkép

Fontosabb események

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

NAIH-90942/2015.

Jelentkezés tagnak

Jelentkezzen klasztertagnak!
Töltse ki a jelentkezési lapot, nyomtassa ki, majd postai úton juttassa el hozzánk.

 

A kitöltött jelentkezési lap megnyitásához legalább MS Office 2007 SP2 vagy OpenOffice program szükséges. Az OpenOffice-t a következő helyről töltheti le ingyenesen: http://www.openoffice.org/hu/

 

Tovább a jelentkezéshez

Weblap készítés: Infoartnet Kft.