Bevonják a cégeket a gyakorlati képzésbe

Fontos, hogy a cégeket könnyebben, gyorsabban be lehessen vonni a gyakorlati képzésbe, ezért is volt szükség a szakképzés átszervezésére - mondta el Odrobina László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna augusztus 24-ei esti műsorában.

Mint elhangzott: július elsejétől a tárca fenntartásába került a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól (Klik) mintegy 300 szakképző intézmény. Ezeket országszerte 44 szakképzési centrumba szervezték.

A helyettes államtitkár szerint így az iskolák hatékonyabban tudnak reagálni a munkaerőpiac igényeire, mint központi irányítás mellett. Ha van egy konkrét megkeresés, például egy tanfolyam szervezésére, akkor az iskola könnyebben, gyorsabban tud reagálni erre az igényre. A Klik-nél ez nehezebben ment - jegyezte meg. 

Az iskolák működését a költségvetés biztosítja – mondta, és kitért arra, hogy a júniusi törvénymódosítások nyomán a cégek könnyebben igényelhetik vissza a szakképzési hozzájárulást, ha részt vesznek a tanulók képzésében. 

Jövőre a tanagyag is változik. A helyettes államtitkár azt is megjegyezte, hogy az iskolákban oktatott anyagban most szeptembertől nem változik semmi. Egy következő lépésben, 2016 szeptemberétől indul a szakgimnáziumokkal, szakközépiskolákkal az a változás, amelynek keretében több szakmát, több gyakorlatot tanulnak a diákok - tette hozzá.

forrás:  http://www.edupress.hu/hirek/index.php?pid=egycikk&HirID=33779

Klaszter térkép

Fontosabb események

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

NAIH-90942/2015.

Jelentkezés tagnak

Jelentkezzen klasztertagnak!
Töltse ki a jelentkezési lapot, nyomtassa ki, majd postai úton juttassa el hozzánk.

 

A kitöltött jelentkezési lap megnyitásához legalább MS Office 2007 SP2 vagy OpenOffice program szükséges. Az OpenOffice-t a következő helyről töltheti le ingyenesen: http://www.openoffice.org/hu/

 

Tovább a jelentkezéshez

Weblap készítés: Infoartnet Kft.