Változik a felnőttképzés, júliusban jönnek a részletek

"A Várhatóan július végén jelennek meg az új felnőttképzési törvény részleteit szabályozó kormány- és miniszteri rendeletek - írja a feol.hu. A komoly szerkezeti átalakításokra minden cégnek fel kell készülnie - mondta Szabó Zsuzsanna, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke egy pénteki székesfehérvári konferencián."

"Szűkösek a határidők, a nyilvántartásba vételi eljárás és a követelmények pedig gyökeresen megváltoztak. Az új szabályozás szerint figyelmeztetés nélkül is lehet meg lehet majd bírságolni az intézményeket, ha pedig visszavonják a cég engedélyét, annak vezetője máshol sem tölthet be igazgatói pozíciót - mondta Lakos István, a Felnőttképzők Szövetségének elnöke.

Farkas Éva, a Szegedi Tudományegyetem docense egy kutatást ismertetve elmondta: egyelőre a szakértők sem látnak tisztán, a törvény csak a kereteket jelöli ki, minden attól függ, mi lesz az ebben a hónapban megjelenő rendeletek tartalma. Farkas szerint az új törvény a felnőttképzési piac újraosztását eredményezi, az oktatók képzettségi követelményeiről azonban nincs szó a törvényben, azokat kormányrendelet fogja szabályozni. Ma a 9809 képző intézményből 1571 akkreditált, 2011-ben 720 ezren, tavaly 590 ezren vettek részt általános, nyelvi vagy szakmai képzésen.

Szeptembertől megváltozik az akkreditált szakképesítéseket tartalmazó Országos Képzési Jegyzék (OKJ) is: az új OKJ meghatározza a munkarendet és a minimum, illetve maximum óraszámokat, és komplex szakmai vizsgát ír elő. A nyelvi képzések esetében kötelező lesz az előzetes tudásfelmérés, ennek módját miniszteri rendelet fogja szabályozni - mondta Soós László, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzési és felnőttképzési főosztályának szakmai tanácsadója. Milyen lesz az új OKJ?

A legfontosabb tudnivalókat itt találjátok, 2012 legnépszerűbb képzéseinek új óraszámait pedig itt nézhetitek meg."

Forrás:
http://eduline.hu/felnottkepzes/2013/7/8/Igy_valtozik_a_felnottkepzes_juliusban_jonn_VW64UX

Klaszter térkép

Fontosabb események

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

NAIH-90942/2015.

Jelentkezés tagnak

Jelentkezzen klasztertagnak!
Töltse ki a jelentkezési lapot, nyomtassa ki, majd postai úton juttassa el hozzánk.

 

A kitöltött jelentkezési lap megnyitásához legalább MS Office 2007 SP2 vagy OpenOffice program szükséges. Az OpenOffice-t a következő helyről töltheti le ingyenesen: http://www.openoffice.org/hu/

 

Tovább a jelentkezéshez

Weblap készítés: Infoartnet Kft.